Meg kell, hogy nyugtassunk mindenkit: Magyarország fényévekkel Svájc
előtt jár az adóbevallás elektronikus feldolgozásának megoldásában, de
úgy általában a bevalláskor beadandó fizikai és virtuális oldalak
számának minimalizásában is.
A folyamat a Magyarországon is szokásos módon kezdődik: a munkáltatók
előállítják az éves adóbevalláshoz szükséges összegző nyomtatványt, amin
rajta van, hogy melyik számot melyik mezőbe kell majd beírnod a
bevalláson, így eleinte nem aggódsz. A bevallást ráadásul csak akkor
kell beadnod, ha az adóhivatal szólt (személyre szabott azonosítót
gyártanak le), tehát nincs sürgető határidő, amiről állampolgári
kötelességed tudni, majd ők megmondják, hogy meddig kérik a bevallást.
Aztán egyszer csak megjön a csomag, és meglepődsz: a munkáltatótól
kapott papírokon szereplő számok átvezetésével csak az első lépést
teszed meg a bevalláshoz, másra is kíváncsiak még, sorolom.
Kell nekik az összes hagyományos bankszámlád évvégi egyenlege és az éves
összegzett kamat. Nemcsak a svájci, minden külföldi bankszámládról is!
Most már kezded megérteni, hogy miért kaptál még decemberben a svájci
bankodtól egy ilyen lapot minden számlád után, de vakarhatod a fejed,
hogy a magyar számláidról honnan fogsz ilyen kivonatot szerezni. Mert
Magyarországon nincs ilyen. Sőt, pl. a CIB még kérésre sem gyárt, mert
nem tud (vagy nem akar).
Általában bármilyen kamatjövedelmet is fel kell tüntetni a bevalláson.
A nyugdíjrendszer 3. pillérébe fizetett összeg is érdekli őket,
szerencsére csak a svájci, és erről is van papír.
Mondd meg nekik, hogy van-e autód, mikor vetted és mennyibe került. Ez
azért fura, mert az útadót már megfizettette a Strassenverkerhsamt, bár
lehet, hogy nemcsak útadó létezik, hanem az autó is vagyontárgy, és
vagyonadót kell rá fizetni.
Ha van a tulajdonodban ingatlan, annak is kíváncsiak a szerzési évére,
az értékére, illetve ha kiadod, akkor az abból származó bevételre is.
Itt megint csak jó kérdés, hogy ha hivatalosan lepapírozva kiadnánk a
budapesti lakásunkat, és a bevételt Magyarországon is bevallanánk és
leadóznánk, mit akarna azzal utána a svájci adóhatóság, mert ugye van
érvényes kettős adóztatást kizáró egyezményünk egymással.
Ha a lottón ötösöd volt, akkor a nyereményt is be kell írnod a lapra,
majd fizetsz utána adót (ne kérdezzétek, mennyit).
A kötelező egészségbiztosításra költött összeget is fel kell tüntetni,
ezzel nem tudom, mit kezdenek.
Ami jó: visszaigényelheted a munkába járás költségeit, ha autóval jársz,
akkor arra van valami formula, ha tömegközlekedéssel, akkor a lakóhely
és a munkahely közti bérlet ára egyértelmű.
Na, mindezt látva kerestünk egy adótanácsadót (a szomszéd utcában :) ),
akinek odaadtunk minden papírt, és ő helyettünk felvitt mindent a
nyomtatványkitöltő programba (az legalább létezik), és a végén
kinyomtatta az egészet, hogy három helyen aláírva visszaküldjük. Ugyebár
alapértelmezetten családi adózás van, a férj és feleség közösen tölt ki
egy bevallást.
A fenti hosszú listából nekünk a leginkább problémás rész a magyar
bankszámlákon a kamat összegzése volt, de mivel a CIB csak az utolsó 6
hónap kivonatait engedi letölteni a netbankból, én nem tudtam pontosan
megmondani a december 31-i egyenlegemet, csak saccolni tudtam. Svájcba
költözés fontolgatásakor mindenképpen érdemes tehát elkezdeni gyűjteni a
számlakivonatokat...
A bevallást a „Scan centernek" kell beküldeni, tehát azért gépesítve van
a folyamat, de ettől még tény, hogy a bankszámlakivonatokat és egyéb
"bizonyító erejű" iratokat (pl az adótanácsadóval való levelezés, amiben
megírtuk a magyar számlák egyenlegeit) csatolva bizony szép nagy csomag
kerül a borítékba, az esőerdők legnagyobb örömére. A mi csomagunk a
képen látható.
Konklúzió: Magyarországnak sem sikerült még a „söralátét méretű"
bevallásig eljutnia, de Svájcban aztán tényleg nagyon sokáig fog tartani
a folyamat, ha egyáltalán valaha eljutnak odáig.
No comments:
Post a Comment