Svájcban nem nagyon lehet a magyaroknak megszokott méretű, egyesével sütött zsemlét kapni. Ami hasonlít rá, az a képen látható, hatosával sütött minizsemle, és nemes egyszerűséggel Sonnenkranz-nak (napkoszorú) hívják. A Sonnenkranz a fehér változat, van barna rozsos is, azt valamilyen rejtélyes okból Tessinerbrot-nak, azaz Ticino kanton kenyerének nevezik, legalábbis a német területen. Jó étvágyat! :-)
Nov 26, 2013
Nov 24, 2013
1:12 és egyebek
Nov 14, 2013
Kávé a vonaton
Vörös szőnyeg, hosztesszek, világszenzáció!!! :-) Holnap a zürichi főpályaudvar 51-es vágányán bárki tesztelheti a világon az első olyan vonatot, amin a Starbucks kávéházlánc frissen illatozó kávéit készítik majd szorgos baristák. Sajnos kettőtől négyig nekem ketyeg a munkaidőm, úgyhogy egyelőre nem fogok tudni beszámolni róla, hogy is néz ki egy vasúti kocsin megvalósított Starbucks pult; majd talán egyszer véletlenül utazunk egy ilyen vonaton. ;-)
Nov 11, 2013
Amikor a gyorsvillamos lelassul
A rövid kitérőt mindössze az évszám okán tettem: 2008 decemberétől létezik az Oerlikon-Zürich Reptér villamoszakasz, amin a 10-es villamos kapott 10 új megállót. Két évvel később nyitották meg a 12-es vonalat, ami a repteret köti össze Északkelet-Zürichhel. A 10/12-es újonnan épített szakaszainak sajátossága, hogy nagyobbrészt a járműforgalomtól elválasztott pályán közlekednek a villamosok, az egyenes szakaszokon tehát kihasználhatják a villamosok maximális 60 km/h-s sebességét (ennél magasabbra a kontrollerkereket sem lehet tekerni).
60 km/h-s szakasz... |
Nov 4, 2013
Ez majd hatásos lesz
Ha eddig nem tudtátok, most már világos kell, hogy legyen: egy plakát, amit elborít a szemét, a leghatásosabb módszer a szemetelés ellen. Az SBB és az általuk megbízott művész legalábbis úgy gondolja, hogy ha a vonatokon nap mint nap utazó embertömeg arcába tolják lépten-nyomon egy hirdetésen azt, amivel tele szokták tölteni a vonatokon elhelyezett szemétgyűjtőket és melléírják, hogy "köszönjük, hogy ön is a vonat helyett az állomáson dobja ki a szemetét", akkor majd idővel kevesebb hulladékot kell a szorgos takarítóknak a vonatok fordulási ideje alatt a végállomáson összeszedni.
Ebből a szempontból inkább a VBZ (Zürichi BKV) módszerét tartom célravezetőnek, akik rövid felkészítési időszak után egyszerűen eltávolították az összes szemetest a járművekről. A trükk működött, mivel a svájciak túlnyomórészt konformisták, azaz szemetet csak a hozzájuk legközelebb található szemetesbe dobnak.