Dec 30, 2012

Zacskót számoljak?

A magyar nyelv is folyamatosan változik; április óta például a következő szokatlan frázis jelent meg a bolti pénztárosok kommunikációjában: "Zacskót számoljak?". Először nem érted, hogy miért érzi kötelezőnek a kasszában álló munkaerő, hogy minden egyes vevő véleményét kikérje arról, hogy szerinte jó lenne-e, ha megszámolná a nála lévő nejlonzacskókat. Aztán rájössz, hogy csak arra volt kíváncsi, hogy felszámoljon-e fizetős zacskót az általad vásárolt könyvekhez, ruhához, tisztítószerhez. :) Mert ugye az már legalább 10 forint per darab; persze nem mindenhol, mert pl. a ruházati üzletek általában "ingyen" adják a zacskót, jobb az úgy nekik is és neked is.

Dec 18, 2012

Üdvös és barátságtalan

Első újsághír: a svájci tévénézők úgy döntöttek, hogy az Üdvhadsereg hatfős csapata érdemli meg a leginkább, hogy a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon Svájcot képviselje. Igen ám, de az Eurovíziós Dalfesztiválon nincs helye a vallásnak, így nem viselhetik az egyenruhájukat, de még a csapat nevét is meg kell változtatniuk. De sebaj, lesz majd mit elmagyarázniuk a műsorvezetőknek :-)
Második hír: Zürich rosszul szerepelt barátságosságból a Tripadvisor utazási portál világ 40 városát és 75 ezer megkérdezett turistát felvonultató felmérésében. Zürichet tiszta és biztonságos utcák, ámde barátságtalan helyiek (34. hely) és szintén kellemetlen taxisok (36. hely jellemzik. Budapest ugyanezen a felmérésen Lisszabon után a második helyen végzett a legjobb ár/érték arány versenyen, a többi kategóriában sajnos nem sikerült megtalálnom, hogy hol, de az biztos, hogy nem a legrosszabb háromban :-)

Dec 12, 2012

15, 8, 7

Valaki valamit nagyon elszámolt a vasárnap óta érvényes új menetrendben, ezen a héten ugyanis még nem fordult elő, hogy késés (15,8 és 7 perc) nélkül érkezzen be a vonatunk. Az idei nagy változás, hogy eggyel több - irányonként összesen naponta 6 -  Railjet közlekedik Ausztria és Zürich között. Ha az ember naponta végigpörgeti a vasúti forgalmi zavarok híreit (ilyen is van, RSS hírfolyam formájában), akkor rendszeresen találkozik a Bécs felől érkező RJ### vonat 20-40 perces késéséről szóló hírrel, a késés oka mindig a vonat meghibásodása. Az elméletem tehát: a plusz egy Railjet lehet, hogy jó az Ausztriába utazóknak, de nem biztos, hogy a zürichi agglomerációnak annyira bejön. Persze ez az elmélet egyáltalán nincs tényszerű adatokkal alátámasztva, a "másik vonat meghibásodása miatti" torlódást nem csak a fekete-piros osztrák csúcsvonatok okozhatják, van jónéhány rozoga svájci mozdony is, ami kevésbé bírja a hideget.

Dec 6, 2012

Ez aztán a pótlás!

A 70-es busz szinte egész nap 10 percenként jár, így kissé megrökönyödtem, amikor 9:14-kor a végállomáson nem volt kiírva a 15-kor induló. Aztán 16-kor feltűnt egy üres csuklós busz (a rendes busz nem csuklós szokott lenni), beállt a megállóba, majd "Dienstfahrt Bitte nicht einsteigen" (különjárat, kérjük ne szálljon fel) -ről átszámozta magát 70-esre, és 1 perc késéssel elindult mind a 4 utassal. A logisztikai csodához szükség volt egy a környéken járó szabad buszra, ami univerzálisan átszámozható és egy vezetőre, aki ismeri a járat útvonalát. Szép volt!  :-)

Dec 3, 2012

Lapátot!

Már lassan másfél napja, hogy leszakadt a hó Zürichben, mégis még számtalan villamos-, busz- és vasútmegálló rendes vagy rendkívüli hómunkásokért kiált. Valószínűleg itt is az "oldd meg magadnak" stratégia érvényesül, azaz ha tudod, hogy esik a hó, legyél szíves megfelelő bakancsot húzni, ha az utcára mennél. Az viszont biztos, hogy ha Budapesten ennyi idő alatt nem tisztítanák meg és zeolitoznák be az összes BKV megállót, akkor mindenki az aktuális FKF vagy BKV vezért akarná azonnal lemondatni. :-)

Marhapörkölt

Régen volt már gasztronómiai jellegű bejegyzés, hát tessék. :-) Az apropó: a Jelmoli áruház éttermében a séf meglepően jól tudja, hogyan készül a marhapörkölt. Az igencsak jól eltalált fűszerezésű pörkölt mellé nokedli is járt (Spätzli néven), az összképet csupán a szintén köret szerepkörben játszó punnyasztott fejessaláta árnyalja (persze azt elvárni, hogy frissen ecetesen szolgálják fel gyakorlatilag az álmodj királylány kategória), illetve a húst egy fél centivel nagyobb darabokra vágták, mint kellett volna, és egy-kettő kicsit rágós is volt. Összességében egy nem magyar nagyvárosi menzán ez a fogás egy tízes skálán egy hetest mindenképpen megérdemel.

Nov 29, 2012

Címlapon a választási törvény

Tisztelt hölgyeim és uraim, boldogak lehetünk, mert címlapra kerültünk a zürichi Tagesanzeiger online kiadásában az újonnan elfogadott választási törvénnyel. Az öröm persze csak addig tart, amíg el nem olvassuk a hír címsorát: "Magyarország úton a diktatúra felé". Ez a hét nem biztos, hogy jót tett a nemzetközi megítélésünknek, és még csak csütörtök van...

Nov 25, 2012

Monarda Dydima-szörp

A furcsa svájci élelmiszerek tárháza végtelen, a következő, amivel megismerkedünk, a méhbalzsam-szörp. 

A Goldmelisse (latin: Monarda Dydima) magyar neve méhbalzsam, Észak-Amerikában őshonos, de nekem valami azt súgja, hogy a svájci alpesi réteken is meghonosították. A szörp receptje (ez nem a palackon van, hanem a neten találtam :) ) a bodzavirág-szörp elkészítésére emlékeztet: 40 g virághoz 2 kg cukrot és 40 g citromsavat keversz, majd felöntöd 2 liter forrásban lévő vízzel; 2 napig az edényben állni hagyod, időnként újrakevered; a két nap letelte után a szirupot textilen átszűröd, hogy az összes virágszirmot eltávolítsd, majd újra felforralod, és üvegekbe töltöd. 
A szörp színe rubinvörös, erősen gyógynövényes illata és íze van, némi ánizsos és bergamotos beütéssel. Utóbbi - a bergamot - miatt az Earl Grey teára is emlékeztet az íze.
Valaki kóstolót? :)

Nov 16, 2012

Eközben a folyóparton

Őszi színek, néha egy kis napsütés, a november tavaly óta mit sem változott.

Nov 15, 2012

Már megint a kavicsok

Dejá vu a Gotthard hágóhoz vezető völgyben: ismét le kellett zárni tegnap késő délután sziklaomlás miatt a Vierwaldstättersee és a Gotthard-alagút közötti szakaszt. Mindössze annyi a különbség, hogy most csak néhány nap takarítással számolnak a nyáreleji több héthez képest. 

Nov 10, 2012

Räbechilbi Richterswil

Räbechilbi / Sugar beet lantern festival / Cukorrépalámpás-fesztivál 2011, Richterswil
2011-11-12 Räbechilbi Richterswil

Nächste / Next / Következő: Nov 10, 2012

Édes, savanykás, fűszeres

Almát vennél, de nem tudod, hogy a Gála, a Granny Smith's vagy a Jazz lenne éppen az ízlésednek vagy a főzési/sütési célnak legmegfelelőbb? Sebaj, a legtöbb boltban az alma neve alatt megtalálod az ízt jellemző kulcsszavakat is, mint pl. lágy, erőteljes, savanykás, édes, fűszeres, így már könnyű a pitéhez valót kiválasztani. Praktikus. :-)

Nov 7, 2012

Közeleg a tél

A hamarosan beköszöntő havas évszak egyik egyértelmű jele Svájcban, hogy az útkereszteződésekben, de főleg a körforgalmak bejáratában megjelennek az élénknarancssárga műanyag oszlopok, amik erős hóesésben az út szélét hivatottak jelezni. Ez a kiegészítő az alacsonyan fekvő részeken 1-2 naptól eltekintve teljesen felesleges, hiszen a havat pár órán belül mindig eltakarítják, de a hegyekben nagyon hasznos tud lenni.

Nov 1, 2012

Idézőjelben

Wer lüchted, wird au im Dunkle gseh
= Wer leuchtet, wird auch im Dunkel gesehen
= Aki világít, az látszik a sötétben is
Az AXA gyerekokító reklámja Zürichben. Érdekes.

Oct 20, 2012

Continuous Integration and Testing Conference | Open Space

Simple rules, would be interesting to see how they work in practice.

"The Fundamental "Rules" of the sessions that happen during OpenSpace conferences are:
Whoever shows up is the right group
Whatever happens is the only thing that could have
Whenever it starts is the right time
When it's over, it's over."

http://www.citconf.com/openspace.php

Oct 15, 2012

Gondolkoznak rajta

A Neue Zürcher Zeitung am Sonntag a tegnapi számában lehozott egy cikket, a 20 Minuten pedig ma továbbadta, miszerint arról értesültek, hogy a Bundesrat (felsőház) gondolkozik a kevéssé rentábilis, főleg regionális vasútvonalak buszosításán. A definíciót alkalmazva (minimum valahány százalékosnak kell lennie a kihasználtságnak) 176 vonal lenne érintett a revízióban, többek között például a mi "lassú" vonatunk, a Pfäffikon SZ és Winterthur/Weinfelden között járó S8-as is. Az ötlet meglepő, hiszen az utak már így is kezdenek túlterheltté válni, a komfortosabb vonatról a kényelmetlenebb buszra pedig nem biztos, hogy mindenki szívesen átülne, tehát erősen valószínű, hogy az újabb buszjáratokkal együtt még több autó is megjelenne az utakon (hacsak nem vezetik be gyorsan a pár hónapja a gazdasági miniszterasszony fejéből kipattant ötfrankos benzint). Másrészt, Svájcnak a tehenek mellett egy másik "védjegye" a kiterjedt és működő vasúthálózat, amit - ha ezt tényleg komolyan gondolnák - lezüllesztenének egy masszív gerinchálózatra, amivel csak a nagyobb városok között lehet mozogni.
A megszüntetés mellett talán érdemes lenne olyan alternatívákat is számba venni, amik lehet, hogy fel sem merültek a fejükben:
- az ütemes menetrend erőltetése helyett lehet, hogy a csúcsidőn kívül ritkítani kellene a vonatokat; ez persze kicsit nagyobb feladatot róna a menetrendkészítőkre, hogy a ráhordóhálózatot hozzáhangolják a főbb vonalakhoz;
- lehet, hogy tényleg kicsit meg kellene drágítani a GA-t (összsvájci éves bérlet), mert a 3350 CHF (2012-es ár) elsőre kicsit soknak tűnik ugyan, de ha beleszámítod, hogy a városi tömegközlekedésen is korlátlanul utazhatsz vele, és gyakorlatilag akkor és oda mész, amikor és ahová akarsz tömegközlekedéssel, már nem annyira drága. Ha nincs autód, majdhogynem kötelező a GA. 
Szerencsére a hírt szinte mindenki nonszensznek titulálta, és bár a Bundesrat megvonhat célzott büdzsét a vasúttól, a kantonok még saját költségvetésen belül átcsoportosíthatnak összegeket a szerintük fontos vasútvonalak megtartására. 

Oct 9, 2012

Éjjel a szabadban

Az oerlikoni uszodát tisztítják és javítják, ebből az alkalomból Zürich Város Sporthivatala menő ajándékkal kedveskedik az úszni vágyóknak. Történetesen létezik az oerlikonitól úgy 2 kilométerre egy másik, 50 méteres sportmedencével felszerelt uszoda a Freibad Seebach. Freibad, magyarul szabadstrand, ami a rendes éves menetrend szerint már szeptember harmadik hete óta zárva van, a felújítás alatti kéthetes nyitvatartás pedig egy olyan hiperextra dolog, amit csak azért léptek meg, mert tényleg nincs más nagy kapacitású uszoda, ahová a nép mehetett volna.
Seebach az oerlikoni teljes értékű pótlása próbál lenni, így 6-23 óráig van nyitva, van rendes öltözője zuhanyzóval, hajszárítókkal, mindenhol ideiglenesen telepített fűtőventillátorokkal. A medencébe és a partra ideiglenes világítást is telepítettek, este a gőzölgő medencében úszni már-már olyan volt, mint a Lágymányosi híd (bocs, Rákóczi) mellett a Vituki uszodában télen vízilabdázni. A pénztáros úszómester annyira odavolt ezért az egész őszi alkalmi szabadtéri uszoda dologért, hogy megkért, hogy ha egy kicsit is tetszik a hely ebben a formájában, akkor írjak visszajelzést a Stadt Zürich Sportamtnak (fordítás az első mondatban :-) ), hogy rendszeressé tegyék a szezon ilyetén történő őszi meghosszabbítását. Írni fogok.
(Kép: útbaigazífó tábla a Freibad Seebach bejáratától 50 méterre, sajnos a közelebbről készült képet a telefon valamiért rosszul mentette el.)

Oct 3, 2012

Parkolóőr beépített térképpel

Jelenet Zürichből: a helyszín egy parkolóórás utcai fizetőparkoló, a szereplők egy autóvezető és egy gépesített parkolóőr. A jelenet nem a bírság vitatásáról szól, hanem az autóvezető nem tudja, hogy pontosan merre is kellene továbbmennie, hogy elérje a célját. A parkolóőr, akin ott lóg a rádió, a telefon és a gigakütyü, amivel gondolom pl. a büntetőcédulákat is nyomtatja, elővesz a farzsebéből egy hagyományos széthajtogatható térképet, és együtt megkeresik rajta az utat. Nem tudom, hogy csak ez az őr volt-e extra módon felkészült vagy szériatartozék a térkép, mindenesetre menő, hogy egy parkolóőr nemcsak ellenőriz és büntet, hanem aktívan is tudja segíteni a közlekedőket. :-)

Sep 28, 2012

Söralátét vs papírhegyek

Meg kell, hogy nyugtassunk mindenkit: Magyarország fényévekkel Svájc
előtt jár az adóbevallás elektronikus feldolgozásának megoldásában, de
úgy általában a bevalláskor beadandó fizikai és virtuális oldalak
számának minimalizásában is.
A folyamat a Magyarországon is szokásos módon kezdődik: a munkáltatók
előállítják az éves adóbevalláshoz szükséges összegző nyomtatványt, amin
rajta van, hogy melyik számot melyik mezőbe kell majd beírnod a
bevalláson, így eleinte nem aggódsz. A bevallást ráadásul csak akkor
kell beadnod, ha az adóhivatal szólt (személyre szabott azonosítót
gyártanak le), tehát nincs sürgető határidő, amiről állampolgári
kötelességed tudni, majd ők megmondják, hogy meddig kérik a bevallást.
Aztán egyszer csak megjön a csomag, és meglepődsz: a munkáltatótól
kapott papírokon szereplő számok átvezetésével csak az első lépést
teszed meg a bevalláshoz, másra is kíváncsiak még, sorolom.
Kell nekik az összes hagyományos bankszámlád évvégi egyenlege és az éves
összegzett kamat. Nemcsak a svájci, minden külföldi bankszámládról is!
Most már kezded megérteni, hogy miért kaptál még decemberben a svájci
bankodtól egy ilyen lapot minden számlád után, de vakarhatod a fejed,
hogy a magyar számláidról honnan fogsz ilyen kivonatot szerezni. Mert
Magyarországon nincs ilyen. Sőt, pl. a CIB még kérésre sem gyárt, mert
nem tud (vagy nem akar).
Általában bármilyen kamatjövedelmet is fel kell tüntetni a bevalláson.
A nyugdíjrendszer 3. pillérébe fizetett összeg is érdekli őket,
szerencsére csak a svájci, és erről is van papír.
Mondd meg nekik, hogy van-e autód, mikor vetted és mennyibe került. Ez
azért fura, mert az útadót már megfizettette a Strassenverkerhsamt, bár
lehet, hogy nemcsak útadó létezik, hanem az autó is vagyontárgy, és
vagyonadót kell rá fizetni.
Ha van a tulajdonodban ingatlan, annak is kíváncsiak a szerzési évére,
az értékére, illetve ha kiadod, akkor az abból származó bevételre is.
Itt megint csak jó kérdés, hogy ha hivatalosan lepapírozva kiadnánk a
budapesti lakásunkat, és a bevételt Magyarországon is bevallanánk és
leadóznánk, mit akarna azzal utána a svájci adóhatóság, mert ugye van
érvényes kettős adóztatást kizáró egyezményünk egymással.
Ha a lottón ötösöd volt, akkor a nyereményt is be kell írnod a lapra,
majd fizetsz utána adót (ne kérdezzétek, mennyit).
A kötelező egészségbiztosításra költött összeget is fel kell tüntetni,
ezzel nem tudom, mit kezdenek.
Ami jó: visszaigényelheted a munkába járás költségeit, ha autóval jársz,
akkor arra van valami formula, ha tömegközlekedéssel, akkor a lakóhely
és a munkahely közti bérlet ára egyértelmű.

Na, mindezt látva kerestünk egy adótanácsadót (a szomszéd utcában :) ),
akinek odaadtunk minden papírt, és ő helyettünk felvitt mindent a
nyomtatványkitöltő programba (az legalább létezik), és a végén
kinyomtatta az egészet, hogy három helyen aláírva visszaküldjük. Ugyebár
alapértelmezetten családi adózás van, a férj és feleség közösen tölt ki
egy bevallást.

A fenti hosszú listából nekünk a leginkább problémás rész a magyar
bankszámlákon a kamat összegzése volt, de mivel a CIB csak az utolsó 6
hónap kivonatait engedi letölteni a netbankból, én nem tudtam pontosan
megmondani a december 31-i egyenlegemet, csak saccolni tudtam. Svájcba
költözés fontolgatásakor mindenképpen érdemes tehát elkezdeni gyűjteni a
számlakivonatokat...

A bevallást a „Scan centernek" kell beküldeni, tehát azért gépesítve van
a folyamat, de ettől még tény, hogy a bankszámlakivonatokat és egyéb
"bizonyító erejű" iratokat (pl az adótanácsadóval való levelezés, amiben
megírtuk a magyar számlák egyenlegeit) csatolva bizony szép nagy csomag
kerül a borítékba, az esőerdők legnagyobb örömére. A mi csomagunk a
képen látható.

Konklúzió: Magyarországnak sem sikerült még a „söralátét méretű"
bevallásig eljutnia, de Svájcban aztán tényleg nagyon sokáig fog tartani
a folyamat, ha egyáltalán valaha eljutnak odáig.

Sep 26, 2012

Vágánycsere még...

És a következő nap: a sávelhúzás életbe lép, a bontást megkezdték, a villamosok zavartalanul járnak!

Jól előkészített vágánycsere

A Zürich Morgental nevű közepesen forgalmas megállónál (amerre szinte minden hétköznap járok) a hétvégén vágányt cserélnek, bár budapesti mércével még messze nem lenne rá szükség. A munkálatokat már hetekkel korábban gyaníthatta bárki, mert megjelölték lila festékkel, hogy melyik vagányszakaszt kell felszedni, illetve be is vágták már a bontás széleit. Ami az érdekesebb az ehhez hasonló felújítási munkákban, az az autók sávelhúzásának megoldása a járda használatával. Fognak egy vastagabb fóliát, leterítik szorosan a járdaszegély mellé, majd ráborítják az aszfaltot. Miután megkötött, a fólia széleit levágják, de később, amikor majd végeznek a felújítással és nem lesz szükség rá, hogy az autók fél kerékkel a járdán menjenek, az aláfóliázott ideiglenes aszfaltot sokkal makulátlanabbul tudják eltávolítani, mint ha csak simán leöntötték volna a szegélyre. Ügyes.

Sep 21, 2012

Jó reggelt

600 méteren álldogáló stratusokkal és a közülük előbújó Nappal kívánunk jó reggelt mindenkinek! :-)

Sep 18, 2012

A "shop" lehet majd 24 órás (talán)

Ha már a szabályokról beszéltünk, itt egy újabb, amiről talán még nem meséltünk: Svájcban tilos éjjel-nappal illetve egyes kivételektől eltekintve vasárnap élelmiszert árulni. A kötelező zárvatartásnak gondolom a kereskedelemben dolgozók védelme a célja, illetve azért nem rossz mellékhatás, hogy a vasárnap az ha törik, ha szakad, szabadnap, amikor csak a pihenéssel foglalkozhatsz. Esetleg a pályaudvari, reptéri Migrosban vagy a benzinkút élelmiszerrészlegében vehetsz kaját, mert ők nyitva lehetnek, ugyanis rájuk "az utazóknak igényük van" - igen, ez a kivételezés indoklása. 

Éjjel viszont egyelőre senki nem árulhat élelmiszert. Ez egy hagyományos élelmiszerboltnál még viszonylag egyszerűen megoldható: a szabályozás szerinti időpontok között a bolt zárva tart, a személyzet otthon alszik. De mi van a benzinkutak shopjának élelmiszer-szekciójával, ami errefelé egyes kutaknál meglehetősen nagy választékkal bír, pl. teljes hűtőnyi felvágottat, tejterméket, friss kenyeret is árulnak. Na, nekik amikor eljön az "élelmiszer-záróra", az éjszaka nem árusítható dolgokat kötelezően le kell függönyözniük/el kell zárniuk. Ami valljuk be, elég hülyén néz ki, és értelme sincs sok, hiszen a személyzet továbbra is dolgozik, csak egyes dolgokat nem adhat el. Ha alkoholra vonatkozna a tilalom, annak még látnám értelmét, de itt szó sincs erről. 

A kivételek és a kantononkénti eltérések arra késztették a parlamentet, hogy megvitassák a témát az alsóházban, a szabályozás gatyába rázása céljából. Az egyes számú szándék, hogy egész Svájcban minden élelmiszerbolt hétköznap 6-20, szombaton 6-19 óráig tarthassanak nyitva. Ezen kívül továbbra is kivételezett státusz illetné meg a "turistákat és utazóközönséget kiszolgáló" árusítóhelyeket, tehát valószínűleg megnyugodhatunk, és a wädenswili állomáson továbbra is tudunk majd vasárnap is friss kenyeret venni. Egyes politikusok tovább lazítanák a kivételezést, és az amúgy is 24 órás shopot üzemeltető, "forgalmasabb" helyen lévő benzinkutaknak megengednék a 24 órás élelmiszer-árusítást. Ennek persze más, főleg baloldali, a szakszervezetek által is megtámogatott politikusok egyáltalán nem örülnének, mert sértené a shopban dolgozók érdekeit (persze továbbra sem érthető, hogy miért, hiszen ha nem kaját ad el, akkor benzint). 

A dolog még koránt sem dőlt el, a vita a felsőházban is folytatódik. 

Sep 17, 2012

Este 9-től

Újabb szörnyű lépést fontolgatnak a szabadságjogok megnyirbálására. Vagy csak a fiatalok és a bulizók ellen. Vagy ki tudja ki ellen. :-) Mindenesetre a tömegközlekedési társaságok kezdik megelégelni, hogy az este bulizni indulók a járműveken melegítenek be egy-két sörrel, kisebb disznóólat hagyva maguk után. Erről pedig úgy tűnik, hogy a parlamenti képviselők is tudnak, mivel egyikük felvetette, hogy a teljes alkoholfogyasztási szabadságból talán vissza kellene venni egy kicsit: legyen tilos este 9-től reggel 8-ig alkoholt fogyasztani minden buszon, villamoson, vonaton. A szabályok között vergődő szavazópolgárok természetesen sérelmezik, hogy már megint eggyel kevesebb dolgot csinálhatnak szabadon, de valahogy megértem az SBB-t, hogy nem akarják minden szombat és vasárnap reggel az összes vonatot kívül-belül nagytakarítani.

Sep 14, 2012

Kampányhajrá csúsztatásokkal

Nagyon félnek a svájci dohányosok, hogy elveszítik néhány erősen vitatható privilégiumukat, így a népszavazás előtt egy héttel beindult a szavazópolgárok beetetése a "tényekkel". Először úgy kedd magasságában jött ki a legújabb közvélemény-kutatások eredménye, miszerint megfordult az arány, és most a szigorítást ellenző tábor van többségben. Ez nagyon jó a bizonytalanok befolyásolására, akik végül majd mégis mennek az árral. Van viszont ennél felháborítóbb módszer is: a "tudományos tényekre" való hivatkozás. Tegnap megjelent több online és nyomtatott médiumban a Zürichi Egyetem kutatási eredménye, miszerint a dohányosok munkahelyi teljesítménye jobb a nemdohányzókénál. Apróbb betű: azért, mert a dohányzás apropójából több rövid szünetet iktatnak be a munkaidejükbe, mint a nemdohányzók. Valahogy nekem sántít az ok-okozati összefüggés, szünetet nemcsak dohányzás okán lehet tartani, lehetne például munkáltatói szinten előírni, sőt, akár magyar mintára törvénybe is foglalni "kötelező szünet ülve végzett munka közben" címén.
Már várom, hogy egyes munkáltatók a kutatási eredményekre hivatkozva minden dolgozójukat rászoktassanak a dohányzásra, hogy hatékonyabbak legyenek. :P

Sep 11, 2012

Fő az elégedett ügyfél

Akartam venni egy félliteres almalevet (Schorlét, ami 60% almalé, 40% szódavíz) az egyik irodai automatából, amiből az lett, hogy a pénz beesett, a palack viszont nem esett ki. Erre az esetre a Coca-Cola Schweiz AG meghagyott az automatán egy hibabejelentő számot illetve az automata sorszámát, így gondoltam egyet, és felhívtam őket. Összesen 6 perc beszélgetésünk alatt a telefon másik végén lévő néni megtalálta, hogy melyik automatáról van szó, illetve felírta a nevemet és a címemet, hogy egy 2 CHF-es kupont kiküldhessenek, hogy kártalanítsanak. Ami az egészben vicces: a nő munkaideje, az én telefonköltségem és a kuponos levél postaköltsége biztosan többe kerül, mint az 1.8 CHF, ami az automatában maradt. :)

Sep 1, 2012

Csak kép

Nyári ebédideji hangulat: S4-es vonat, felső szint, 1 utas.

Aug 31, 2012

Ősz

13 fok, 3 napos eső, havazás 2000 méteren, megérkezett az ősz. :-)

Aug 29, 2012

Perec és izzólámpa

Két érdekesség az elmúlt 24 óra híreiből. Az első: 250 frankkal többe került egy perec. Egy kissé elképedt női olvasó küldte be a történetét a 20 Minutennek, miszerint egy piros lámpánál várakozva elővette korábban vásárolt perecét, majd az első harapás után levillogta egy rendőr. A rendőr felvilágosította a hölgyet, hogy perecet, sőt, bármi mást is tilos vezetés közben enni, sőt, még inni is, a büntetés pedig 250 frank lesz. A dübendorfi rendőrség illetékese megerősítette, hogy állásfoglalásuk szerint kollégája megfelelően járt el, vezetés közben enni-inni tilos, ha valakinek ilyetén szükséglete támadna, meg kell állnia a következő pihenőhelynél. Gyorsan megkerestem a hatályos törvényt, a meglehetősen szabadon értelmezhető cikkely (SR 741.11 "Verkehrsregelnverordnung" 1. rész, 1. szakasz, 3. cikkely, 1. pont) így hangzik: "Der Fahrzeugführer muss seine Aufmerksamkeit der Strasse und dem Verkehr zuwenden. Er darf beim Fahren keine Verrichtung vornehmen, welche die Bedienung des Fahrzeugs erschwert. Er hat ferner dafür zu sorgen, dass seine Aufmerksamkeit insbesondere durch Tonwiedergabegeräte sowie Kommunikations- und Informationssysteme nicht beeinträchtigt wird." Azaz: "A járművezető köteles figyelmét az útra és a közlekedésre fordítani. Semmiféle olyan tevékenység nem végezhető, amely a jármű kezelését megnehezíti. Továbbá a vezető köteles arra ügyelni, hogy figyelmét különösképpen ne befolyásolják hangosbeszélő, kommunikációs és információs berendezések." [Megjegyzem, a hangosbeszélős kitétel főleg turistabuszok vezetőire vonatkozik, egy másik cikkelyben az is le van írva, hogy a turistabusz vezetője nem gyönyörködhet a tájban és nem tarthat a kezében vezetés közben mikrofont.]
Talán most jött el az ideje egy jogvédelmi biztosítás megkötésének...
Amúgy a 20 Minuten netes változatában ugyanennél a hírnél többen felvetették, amit én is: akkor a cigarettázás miért szabad? Illetve: akkor mi lesz így a McDrive-okkal? :)

A nap másik híre és egyben érdekessége, hogy Svájcban már megint kis lemaradással történnek a dolgok az EU-hoz képest, konkrétan most a (60 Wattnál?) nagyobb teljesítményű ízzólámpák forgalmazásának betiltása fog ez év szeptember 1-től hatályba lépni. A svájciak amúgy meglehetősen lázadón állnak hozzá az energiatakarékos lámpákhoz, mondván, hogy mérgezőek, mert ha leejted és összetöröd, akkor 500-szor több higany jön ki belőle (az meg hogyan), mint egy régi higanyos lázmérőből. Vannak ezen kívül sirámaik a fény hullámhosszának bőrrákkeltéséről is (miközben naptej nélkül mennek kirándulni és fürdeni a tóba), de a törvényhozókat ez láthatóan nem hatotta meg.

Aug 19, 2012

Borischka

Köszönjük a Coopnak és a kecskeméti Bács-Zöldért Zrt.-nek, hogy végre
újra ehettünk némi igazi zöldpaprikát, nem csak zöldpaprikára
emlékeztető próbálkozásokat! A Boriska (úgymint Borischka) paprika az
1000 kilométeres út alatt mit sem veszített ízéből :)

Jul 28, 2012

Rega

Svájcban van néhány magas hegy, télen sok hó, jég, ezért megesik, hogy
az ember úgy jár, mint az egyszeri házimacska: a hegyre még fel tudott
menni, de lefelé már nem megy. Történhet ezen kívül kisebb-nagyobb
baleset is, ami szintén megnehezíti a lejutást. Ilyenkor ha van nálad
telefon, hívod a 1414-en a Rega légimentőszolgálatot, akik jönnek a
helikopterrel, és levisznek a hegyről. Azonban ha ezt csak úgy
előkészület nélkül teszed, a mentés egyszeri költsége 4000 CHF. Ha
felkészülnél a váratlanra, akkor befizetsz a Regának évente minimum 30
CHF adományt, amiért cserébe rendelkezésedre állnak vész esetén. Azért
nem "előfizetsz a szolgálatatásra" hanem "megtámogatod őket", mert a
Rega egy nonprofit szervezet, így a tagsági díjat stílszerűen inkább
támogatásnak hívják.

Jul 13, 2012

A biciklis is kapjon zöldet

Az indukciós hurkot Budapesten is előszeretettel építik be az úttestbe
lámpás kereszteződésekben, hogy a lámpa vezérlője tudjon róla, hogy
melyik irányból éppen hány autót kellene átengedni. A hurkot attól
függetlenül, hogy be van építve az útba, sajnos Budapesten többnyire
csak kisebb, félreeső kereszteződésekben használják (vagy legalábbis
nagyon úgy tűnik), mert a zöldhullám összehangolása már magában is
komplex feladat, hát ha még hozzájönnének a forgalmi adatok, akkor már
nagyon nehéz lenne eldönteni, hogy mikor legyen zöld.
Zürich Budapesthez képest kis város, itt már sokkal több szerepet kap az
indukciós hurok, néha kifejezetten vicces, hogy mész a kereszteződés
felé, és tudod, hogy most kifejezetten TE kaptál zöldet :)
Ha viszont ennyire intenzíven használják a detektorokat, akkor mi lesz a
biciklisekkel és a motorosokkal? Budapesten ha motoros van elöl a
lámpánál, és tényleg működik az érzékelő, akkor hosszú lesz a várakozás,
mivel a hurok csak a legalább autó méretű vasdarabot érzékeli. Nem így
Zürichben: itt a kerékpársávokon sok helyen látni a sűrű szövésű, kis
érzékenységű indukciós hurkokat, hogy a bringásnak ne kelljen megvárnia
a következő kukásautót, hogy végre zöldet kapjon.

Jul 3, 2012

Óra

Bármi is történik a vasútállomással, a pályaudvari óra és a hangosbemondó kötelező tartozékok. Mindenképpen.

Jun 6, 2012

Omlásveszély

Nem garantáltan biztonságos dolog vonattal átkelni az Alpokon, még akkor sem, ha az konkrétan a nemzetközi Svájc-Olaszország fővonalon történne. Már márciusban volt egy kisebb földcsuszamlás arrafelé, az újabb pedig tegnap reggel következett be az Arth-Goldau - Bellinzona szakaszon, a Gotthard-hágó környékén. Szerencsére jármű egyik esetben sem volt az érintett szakaszon, "csak" munkások, de még inkább szerencsére a hírek közülük sem említenek halálos áldozatot.
Az SBB nem habozott, rögtön megszervezték a kieső szakaszon a buszos pótlást, ami szerintük csak 60-90 perccel hosszabbítja majd meg a vonatozók útját, és előreláthatólag egy egész hónapig érvényben marad. (Arra azért kíváncsi lennék, hogyan szállítanak át nyolc vagonnyi embert buszokra a Zürich-Milano EC-ről...)

May 22, 2012

Házhúzás

Ha valakit érdekelne élőben a Zürich, Oerlikonban 11:00-kor kezdődő házodébbhúzás, itt követheti, már ha a szerverek bírják a terhelést: http://hausverschiebung.sf.tv .
A projekt röviden: az oerlikoni pályaudvart kibővítik, aminek útjában áll egy 150 éves épület. Bontás helyett fogták, síneket applikáltak a ház alá, hogy 60 méterrel odébb helyezzék. Állítólag ez a valaha Európában volt legnagyobb ilyen művelet.

May 21, 2012

A paták és feltevésük

Ami nekünk eszünkbe nem jutna, azt errefelé sokan előszeretettel gyakorolják: hátradől, láb(ak) a szemben lévő ülésre, és mehet a tüntetően "nagyon kényelmes" pózban az újságolvasás vagy telefonnyomkodás. A kicsit kultúráltabb patafeltevők legalább az ingyenújságot a kárpit és a cipőtalpuk közé teszik, de ez nem mindre jellemző.
Ez amúgy valami nyugati civilizációs betegség lehet, mert Londonban is többen feküdtek ilyen pózban a tömegközlekedésen főleg a fiatalabb korosztályhoz tartozók.

Apr 28, 2012

Főn

Gyanútlanul olvasgatunk az erkélyen, mire egyszer csak egy jó 60-80-as széllökés kezdi tépni a napvédő rolónkat és felborogatni mindent. Aztán felnéztem, és megláttam a széllökés okának, a főnnek a bizonyítékát egy féloldalról megtépett felhő képében. Azt hiszem, a mai általános nagy meleggel (26-28 fok) együtt a főn is tesz majd arról, hogy a maradék hó gyorsan elolvadjon, és mehessünk újra 2000 méter környékére túrázni. :)

Apr 25, 2012

Még hogy vad kacsák

A folyóparttól úgy 30 méterre a zöldben nem túl vad kacsák figyelhetők meg. Bár ez annyira nem kuriózum, ugyanez fordult már velem elő a Feneketlen tónál is. ;)



Feb 8, 2012

Fagyos áramlat

A folyó, ami nem fagy be (Schanzengraben), és a folyó, amin hamarosan királyt koronázhatnánk (Sihl). A Schanzengrabent (egyetlen képen szerepel, ahol a folyó teljes szélességében vizes) sejtésem szerint vagy mesterségesen tartják plusz 1-2 fokon a kacsáknak, vagy valahol belefolyik egy hőforrás, mindenesetre a kacsák és a sirályok örülnek neki.
Az összes többi képen a Sihl látható, az iroda mellett már szinte semmi áramlás nem figyelhető még a felszínén.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...